Mi az Arduino?

Írd be a Google keresőbe, és ömlik az információ. Túl sok, nem is igazán lehet elsőre kihámozni a lényeget. A legfontosabb tulajdonsága az Arduino névvel illetett eszközöknek, hogy otthoni barkács körülmények között is lehet nagy tudású kütyüket készíteni. Egyszerű eszközökkel, nagyon kevés induló elektronikai tudás birtokában is összeállíthatsz kapcsolásokat, amik a működtető programoktól kelnek életre. Ugyanazt az eszközt attól függően, hogy milyen programot töltöttél rá, igen sokféle feladatra használhatod fel. Tehát meg kell tanulni programozni! Nehéz szakma, de már nagyon kicsi kezdő tudással is sikerélményt szerezhetsz magadnak.

Önkényesen két csoportba soroltam az Arduino eszközöket:

Alaplapok: olyan gyárilag előre megszerelt elektronikus áramkörök, melyekre legalább egy mikrovezérlőt és kiegészítőket szereltek. Van benne tápegység, kivezetések, csatlakozók. Általában 5-12V feszültséget kell kötni rájuk szabványos csatlakozókon keresztül. A legtöbb alaplapot egy számítógépre tudod csatlakoztatni USB kábellel amikor programot töltesz rá, de telefontöltőt is használhatsz a működtetéshez ha már csak futnia kell a rátöltött programnak. Az alaplapokra szerelt ATmega kontrollerek klasszikus mikrovezérlők. Rendelkeznek programmemóriával (flash), írható/olvasható memóriával a változó adatok tárolására, és nemfelejtő memóriával (eeprom), ami akkor is megőrzi az adatokat, ha kikapcsolod. Itt megtudhatsz néhány adatot azokról az alaplapokról, amiket én használtam már.

Kiegészítő modulok: Az alaplap önmagában semmire nem jó. Fut rajta egy program, ami adatokat kezel.
Első lépés, hogy érzékeljük a körülöttünk zajló eseményeket. Pl. mérjük a hőmérsékletet. Az érzékelt adatokat be kell juttatnunk a mikrovezérlőbe, és a rajta futó program feldolgozza azokat. A program pedig ezek alapján jelezni fog számunkra valamit, vagy elindít egy folyamatot pl. bekapcsolja a kazánt, ha hideg van.
A bemenő adatok előállításában, és a kimenő adatok felhasználásában segítenek nekünk a modulok. Vannak olyanok, melyek különféle fizikai jellemzőket alakítanak digitális adatokká (hőmérő, páratartalommérő, gyorsulásmérő, fénymérő stb.) és vannak modulok, melyek a mikrovezérlő adatait valamilyen módon felhasználják, és átalakítják. A legegyszerűbb modul, egy LED világító dióda, ami világit, ha mikrovezérlő feszültséget kapcsol rá. Beszerezhetünk magunknak reléket, amikkel villanymotorokat indíthatunk el, kijelzőket, melyek számunkra olvasható információkat jelenítenek meg. Ezek a modulok általában nem kifejezetten csak Arduino alaplapokhoz készülnek, általánosan felhasználhatók. Itt olvashatsz egy összefoglalót azokról a modulokról, amikkel már találkoztam.

Mire jó az Arduino?

Nehéz meghatározni, hogy mire is jó az Arduino? Talán leginkább szórakozás. Azonban nagyon hasznos eszközöket lehet készíteni. Csinálhatsz magadnak:

  • Riasztót a lakásodhoz
  • Világítás vezérlést, fényezőszabályzót
  • Kerti automata locsolót
  • Saját igényeidnek megfelelő ébresztőórát
  • Hőmérőt a lakásba
  • Játékokat a gyereknek
  • … és bármit, amit csak akarsz!

Mindezt otthon, barkács eszközökkel és fillérekért.

Azonban tudnod kell, hogy az általad készített eszközök annyira lesznek megbízhatóak, amennyire megbízhatóra készíted. Ha nem töltesz elég időt a tervezéssel, a programok elkészítésével és a teszteléssel, lehetséges, hogy több bosszúságot fognak okozni kreálmányaid, mint örömöt. Viszont az is nagyszerű érzés, ha egy-egy bosszantó hiba okát megtalálod és kijavítod.

A boltban kapható Arduino modulok, amikből építkezhetsz, nem ipari kivitelezésűek. Néha ráakadsz majd selejtes darabokra. Ne vegye el a kedved, fillérekből megvehetsz egy újat és továbbléphetsz.

Az általam írt programokban szinte mindig maradnak hibák. A világítás vezérlésem 5 év alatt néhány alkalommal lefagyott. Ki kellett kapcsolni és újra vissza. Az időjárás állomásom összetett és bonyolult szerkezet lett, 4-5 hetente leáll, máig keresem a hiba okát. A szennyvíz átemelő szivattyú felügyeletét ellátó kis áramkörrel évek óta semmi baj nincs, működik. Mindezeket amatőr körülmények között, amatőr eszközökkel építettem. Szerintem erre számíthatsz Te is. Vágj bele, menni fog, és hasznos dolgokat hozhatsz létre!

Ha Te is úgy gondolod, akkor kezdhetjük a legelején! Kattints ide, ha készen állsz!

Mennyire volt hasznos amit olvastál? Értékelés után szövegesen is leírhatod megjegyzéseidet és véleményedet!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Szövegesen is leírhatod véleményedet! Ha kérdésed van, ne felejtsd el megadni az email címedet!